2014. szeptember 20., szombat

A folyók élni akarnak...

A múlt hetet Gemenc egyik legromantikusabb helyén, Veránkán töltöttük. A folyamatos "erdei koncertek" közepette történelmi pillanatok részesei is lehettünk.
Több évnyi várakozás és előkészület után, 2014.09.06.-án elkezdődtek az élőhely-revitalizációs munkálatok a Veránka-szigetet körülölelő Rezéti-Duna területén.
Az egykori fő Duna meder az 1892-1893-as csanádi átvágással vált holtággá. Azóta a Duna a főmedret folyamatosan mélyíti, a mellékággá vált szakaszt pedig a lerakott hordalékkal feltölti. Az elmúlt 121 évben annyira feliszapolódott, hogy pár éven belül a felső torkolati rész teljesen elzáródhatott volna, így a most zajló munkálatok során a lerakott hordalékot (homokot) fogják eltávolítani a legkritikusabb 3 km hosszú befolyó szakaszon. A cél, hogy a meder jelenlegi küszöbszintjét a jelenlegi 84 méterről 82 méterre csökkentsék, így a Duna vize már nem csak három, hanem 1 méteres bajai vízállásnál is be fog folyni a mellékágba. Kétféle eljárást alkalmaznak, az egyik, hogy a kotrókanállal kiszedett hordalékot uszályokra pakolva szállítják el a Dunába, s azt ott kiengedik.
Az esetleges későbbi kotrások, helyreállítások könnyítése céljából a torkolatnál egy úgynevezett hordalékcsapdát is kialakítanak, mely annak szélesítését és mélyítését jelenti, így a mellékágba érkező hordalék nagy része itt fog lerakódni.
Gemenc, Veránka, 2014. szeptember

1 megjegyzés:

  1. First Off, let me commend your clearness on this subject. I am not an expert on this subject, NO2 BURST but after reading your editorial, my understanding has developed substantially. Please allow me to grab your rss feed to stay in touch with any forthcoming updates.Your home is valueble for me. Thanks!http://www.healthsupreviews.com/no2-burst/


    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.