2012. március 10., szombat

A Boldogság útján

Az úton elindulva figyelmünk hamarosan egy hatalmas fűzre irányul a Karaszi határban.
A szántóföldek között még sok a kivehető medermaradvány, gyűr, némelyik mellett még ma is áll egy-egy öreg fűz.
Visszatértek vándorlásukból a bíbicek.
Tölgyszobor
Erre visz az út tovább a Boldogság útján.
Hamarosan egy csomóponthoz érünk, ahol egykor fokok futottak össze és egy híd áll.
A kanyargó Karaszi-fok mai Bogyiszlói-főcsatorna eléri az egykori Dalocsa környékét. Egy kisebb domb található itt ahol valószínűsíthetően egykor a dalocsai templom állt?, majd kertek, ma szántó rengeteg cserépdarabbal.Biztos hogy központi hely lehetett, mivel itt találkozott négy nagy fok is , s tudjuk, hogy az 1800-as évek végéig a bogyiszlói határt széltében-hosszában be lehetett járni ladikkal. Messze ellátni minden irányba, a képen a Karaszi gátőrház.
Egy újabb füzekkel szegélyezett fok a Tője és a Herem felé.
Nádszigetecske a mederben, bizonyíték az egykori víz jelenlétére.
Visszafelé megnéztünk egy gémeskutat az M9-es csapdájában.
Egyenlőre nem tudom pontosan hogy miért Boldogság útja a Hátfő és Bogyiszló között vezető út, de mi igencsak boldogan indultunk hazafelé egy ilyen csodás út után.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.