2011. március 5., szombat

Nagyrezét és Keskeny-erdő

Nagyrezét, Pörböly község mellett, Gemencen ÉK-DNY-i irányban helyezkedik el. Területét a Kerülő-Duna, egy 19. század elején természetes úton lefűződött holtág veszi körül. Ma egy hosszú, keskeny csatorna, melyet egy nyári gát ölel körül. A Nyári legelő mellett, a Rezéti-Holt-Dunából ágazik ki és Lassinál végződik, ahol a fokkal való kapcsolatát feltöltötték. Nagy árvíz idején, az ár elől menekülő vadak egyik menedéke. Területén lép be az erdőbe a Pörbölyről induló erdei kisvasút, s van itt még vadmegfigyelő, vadászház, és Gemenc legnagyobb vadföldje.
Kisvasúti híd a Kerülő-Dunán
Irány az erdő
A vadászháznál
Vadföld
A Keskeny-erdő a még Gemenchez tartozó, az árvízvédelmi töltésen kívül eső legnagyobb erdőrész. Nagyrezéttől a töltés választja el, ezt a nagyobb részt telepített erdőt, melynek állományát főleg a fekete dió teszi ki. Itt is megtalálható egy kisebb vadföld.
A Keskeny-erdő Sárköz felőli peremén régen szállások voltak, melyeket "Decsi szállások" névvel jelöltek már az 1700-as évek végén. Közülük a legnépesebb Alföldszállás, ahol 1930-ban még 336-an laktak. Érdekesség, hogy iskolája is volt, és hogy utolsó lakója 1999-ben! költözött el! A Decsi szállásokról részletesebben egy következő bejegyzés alkalmával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.