2013. február 4., hétfő

Korlátok


Előző bejegyzésemre szeretnék reagálni. Már akkor is megfogalmazódott bennem, csak úgy gondoltam kár felidegesíteni magam, s kár a szóért. Nem mint ha ezek után "változna" valami, de úgy gondoltam hangot adok nem tetszésemnek!
FIGYELEM!!!
Ez áll csupa nagy betűvel a Gemenc Zrt. által majdnem mindenhová kitett térképpel (hogy mindenki tisztán lássa) ellátott figyelemfelhívó tájékoztatásán. Ez év február elsejétől március 31.-ig erdőlátogatási tilalmat rendeltek el a nap huszonnégy órájában!
Miért is a huszonnégy óra?
Ez a tájékoztatásból nem derül ki, pedig más területeken, (mint például tavaly szarvasbőgéskor Béda-Karapancsán) szokás volt legalább egy "indokot" feltüntetni.
Sokáig gondolkodtam miért is e tiltás. A vadmalacok születése, a Fekete gólyák "nemsokára" megérkezése, árvíz, hajtó- és egyéb vadászatok? Nem tudom! Talán a hajtóvadászatok? Nem hiszem, hiszen tavaly is családommal és más kiránduló családokkal együtt hallgattuk az igen közel lévő Duna-erdő hajtóvadászatának igen közeli puskadörrenéseit.
De talán most rájöttem!
Agancsgyűjtés? Itt belinkelek egy tavalyi felhívást a HuntingPress-től: Az erdei nyugalom védelme!!!!!!! (zárójelben megjegyzem a felhívás első mondatát: Erdőlátogatási tilalmat vezettek be............. - az illegális agancsgyűjtés megfékezése érdekében!) Szóval, agancsgyűjtés?
Igen, biztos ez lehet, mert a tavalyi idény után is olvastam, hogy nagyon kevés agancsot találnak meg a hivatásos erdészek-vadászok és az arra kijelöltek, s annál többet a már én általam is többször megijesztett, a NEM IGAZI ERDŐJÁRÓ-ERDŐLÁTOGATÓ (a vadaknál hamarabb menekülésbe kezdő) emberek!
Igen, például én is rengeteg hullajtott agancsot szedtem össze a mostani rendeletre is vonatkozó bárányfoki tanösvényen (egy példa), ja és mennyi malacot és gólyát zavartam fel, nem is beszélve a területen fellelhető ritkaságokról.
De ha nem ez miatt, akkor miért? Árad a Duna, árad a Sió? A halak?
Nem hiszem, hisz én is nem egy helyet ismerek ahol rendszeresen "kint éjszakáznak" a pecabotok, a csuhé vagy a tapogató, amelyeket rendszeresen használnak is.
Ja, de ez nem "bevétel", csak ELVÉTEL a természet lakóitól. 
S nem a Gemenc Zrt.-t károsítják, hanem minket, s saját magukat, végső soron magát a természetet! Ahonnét jöttünk!, és a jövő???
Lopjunk, korlátozzunk, tiltsunk. Amíg van mit!
DE.
Ne a természetet kedvelő, féltő s óvó emberek elől, akiknek mindene a TERMÉSZET, vagy ne azok elől akik ha csak pár órára is, de  szeretnének kicsit "megszökni" a mindennapok gondjaitól.
Többször akartak s "bírtak is már rá" az Erdő elhagyására, de eddig a vad (disznó és szarvas) védelme érdekében való távolságtartáson kívül más érvet eddig nem hallottam. Gemenci vaddisznó és gemenci gímszarvas és gemenci fa? Ok!?
S hol marad a TERMÉSZET?
Manapság pedig úgy látszik hogy újra divatba jön!
A divat pedig mulandó. A természet örök.
Az pedig hogy milyen formában, az a mai nemzedék felelőssége.