2013. február 18., hétfő

Gemenc, a tiltott gyümölcs ?

Vasárnap "hivatalosak" voltunk Gemencbe. Egy kicsit előbb érkeztünk a megbeszélt helyre, így sétáltunk egyet a keselyűsi "központban". 
Egyből feltűnt, hogy feltehetően egy őr áll autója mellett, közvetlen a Holt-Sióhoz vezető út szélén. Pár perc múlva magától jött oda hozzánk, s kérdések nélkül kezdett mondanivalójába:
Merre tartunk ?, mert engedély nélkül aztán sehova!!! Érdekesség hogy aznapra több területre is kaptunk erdőlátogatási engedélyt , de az érintett helyeken akkor semmi tilalomra jogosító tevékenység nem zajlott!, akkor miért is a huszonnégy óra.......?
Ezek után mi kezdtünk el kérdezősködni. Mint kiderült, a gemenci erdőkbe vezető főbb utak bejáratánál a nap 24 órájában! egy őrt állítottak szolgálatba, hogy tájékoztassa a kedves arra járókat a tilalomra!
Miért a tilalom, kérdeztük?
Főképp a hajtóvadászatokat és a politikát emlegette, de az agancsozás is szóba került. A politikával nem foglalkozom, viszont a hajtóvadászatoknak utánanéztem. Rá is találtam. Akár több naposak, hetesek is lehetnek!
Na ezt nem tudtam!
Ja, de ezeket nem a vadászok, hanem a rend őrei "indítják el" a különféle bűnözők elfogására.
BŰNÖZŐK!
Hát bűn a természet szeretete, s bűnös ki a természetbe vágyik?
Hát nem! A természet mindenkié, csak éppen
Gemenc a tiltott gyümölcs!???

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.